Bejelentkezés
Regisztráció
Tartalom
A szegedi Fehér-tó története
Természeti viszonyok ma
A szegedi Fehér-tó egy
mesterséges halastórendszer, amely Csongrád megye déli részén, Szegedtől
mintegy kilenc kilométerre, északnyugatra, az északi szélesség 46º20’ és a keleti hosszúság
20º07’ alatt terül el, területe 13 km2.
A tavak környékén
feketeföldeket, löszös, homokos talajokat találunk homokos, vakszikes területekkel,
mocsaras foltokkal, amelyek nyugaton és délen a tó partjáig húzódnak
A halastó gátjain
átlagosan 2-10 m széles nádas van, ahol fűz, nyár, amerikai kőris, fagyal és tamariszkusz
csoportokat találunk.
A
területet belvíz levezető csatornák (a Majsai-, a Kisteleki-, a
Szillér-Baktó-Fehértói-, a Fertő-Fehértói- és az Algyői-főcsatorna) hálózzák be.
Kialakulása napjainkig
A magyar
törzsek már a honfoglalás idején megtelepedtek a Fehér-tó és a Tisza vidékén,
mert a táplálékban gazdag környék kedvező létfeltételeket kínált számukra.
A tó nevét elsőként említő első írásos emlék 1075-ből
származik. I. Géza uralkodása idején a területet egy oklevélben egy apátságnak,(Garam-melléki
Benedek-rendieknek), adományozta a rajta élő földművesekkel és halásznépekkel
egyetemben.
„Feiertou”, / Kristó 1983./, néven az
oklevélben szereplő tavak, mocsarak között találjuk megemlítve.
A tó területét a XVIII. század végén még utak hálózták be nagy
összevisszaságban. Legelőként is hasznosították, mert az időszakos vízborítás
következtében dús füves területek alakultak ki
Szeged lakosságának a XIX. századig is egyik fő foglalkozása
és jövedelemforrása a halászat volt a Tiszához és a város határában lévő
Fehér-tóhoz kötődően, amelynek területét még a XIX. század elején is rendszeresen
elárasztotta a folyó, így a városra nézve egyre veszélyesebbé vált a szikes
tó. 1871-ben a vadvíz körülfogta és elöntéssel fenyegette a várost. Ekkor
építették meg a Fehér-tói csatornát, mely ismét biztosította a tó nyugati
lefolyását. Megvolt azonban a lehetőség arra, hogy a tó visszahúzódjon. Azonban
mégsem ez történt, mert időközben a Tiszát szabályozták, s a vadvizek már nem tudtak a kialakított, természetes
erezeteiken át a folyóba jutni. A felgyülemlő vadvizek a földművesek gazdálkodási
munkafolyamatait kedvezőtlenül érintették, ezért azok vízlevezető árkokat
ástak, figyelembe nem véve azt, hogy a későbbiekben hol halmozódik fel a belvíz,
így megnövelték a tó eredeti vízgyűjtő területét.
A Fehér-tó feltöltődését mutatja, hogy a sekély vízben a vízjárás
számtalan szigetet alakított ki. A szigeten juhászcsaládok települtek le, s
azokat többségükben róluk nevezték el (pl. Korom-sziget). A Szamár-sziget onnan
kapta nevét, hogy csak itt termett olyan sziki fű, amit a szamarak szerettek.
A folyó szabályozása után
a védtöltések többek között a Fehér-tó vízutánpótlásának is akadályt állítottak.
A korabeli térképi ábrázolások szerint a tó 1886-ban érte el addigi legnagyobb
kiterjedését. Nyugati és déli oldalán partvonala szinte pontosan megegyezik a
mai mederhatárokkal. Ugyanekkor már a folyószabályozás hatása is érződött a tó területének
növekedésében.
A szegedi
Fehér-tó jelenlegi formájában a gazdasági hasznosítási igény következtében
alakult ki. Először
1905-ben készült terv a tó hasznosításáról, amelynek az volt a lényege, hogy a
tó egy részét halastóvá kell alakítani, kisebb részét pedig mezőgazdasági művelés számára lecsapolni, bár
ez utóbbi irreális tervnek bizonyult a szikes talaj miatt.
1911-ben elkészült a tógazdaság kialakítási terve és költségvetése és 1932-re megépült
az Algyői főcsatorna, amely lehetővé tette ezután a tó feltöltését vagy adott
esetben annak lecsapolását.
1933-ban
kezdett üzemelni a halgazdaság a Fehér-tó 520 ha-os déli sávján. A Tisza
vizével való vízellátás a korábbi szikes élőhelyek megszűnéséhez és az édesvízi
fajok megtelepedéséhez vezetett. A tó É-ÉNY-i része még megmaradt azonban
eredeti állapotában.
1943-ban újabb halastavat építettek, az
ős-szikes területe ismét több mint 100 ha-ral csökkent. Megépítették a Majsai-főcsatornát,
amely kettészeli a tavat, és feladata a víz elvezetése a Tiszába a
semlyékekből, vízállásokból, mocsarakból.
A fehér-tavi rész mai
formáját 1961-ben nyerte el és 1969-tól
a 16 halastóból, 83 teleltető medencéből, 18 itatóból és 2
vízelosztó tóból álló, 1,25 m mély, 1.324 ha területű tógazdaság a Szegedi Állami
Gazdaság kezelésébe került.
Az
Állami Gazdaság 1982-ben 557 hektár területen az Új-tavakkal
gazdagodott, s ezzel az egykori fertő területeket
is bevonták a hasznosításba.
1994-ben a tulajdonjogi viszonyok
változtak:
A XI-es, III-as, X/1 és X/2-es
tóegység állami tulajdon maradt, a Kiskunsági Nemzeti Park kecskeméti
Igazgatóságának kezelésében, azonban azok egy 20 évre szóló szerződés keretei
között bérbe lettek adva a Szegedfish Kft-nek gazdálkodás céljára, amely a
tórendszer többi részét a privatizációs eljárás során megvásárolta.
Így a gazdasági és a természetvédelmi
érdekek együttélése figyelhető meg a területen, amelyek ugyan bizonyos pontokon
időnként ütköznek, azonban ezen felmerülő problémákat az érdekelt felek kellő
diplomáciai készséggel és tolarenciával mindig képesek megoldani.
A tó madártani kutatása a kezdetektől napjainkig
A Fehér-tó
kutatásának első jelei a XIX.század elejére vezetnek minket vissza, a kor
szellemének megfelelően a madarak elejtésének és prepalásának formájában. Az
első gyűjtő Johann Natterer a bécsi múzeum alkalmazottja volt.
A XIX, század
végén Lakatos Károly (1891) és Zsótér László (1894) munkásságán keresztül
kapunk némi betekintést a tó madárfaunájába, ám a Fehér-tó igazi felfedezőjének
a 1930-as években ott kutatásait megkezdő Dr. Beretzk Pétert
tekinthetjük.
A szegedi Fehér-tó atyja:
Dr. Beretzk Péter (Szeged, 1894. 10. 23.- Szeged, 1973. 06.
09.)
Végzettsége: orvostudományi egyetem, orvos, ornitológus, a biológiai tudományok kandidátusa
(1952)
|
|
Dr. Beretzk Péter
|
1912–1914 között a kolozsvári egyetemen, majd 1918–1920
között a budapesti egyetemen folytatta orvostudományi tanulmányait és itt
szerzett oklevelet is. A MÁV szolgálatában dolgozott, mint orvos; itt
igazgató-főorvosi címet nyert. Tudományos munkásságát a madártan területén
fejtette ki. Nagy szerepe volt a szegedi Fehér-tó madárvilágának feltárásában,
majd a terület védettségének kiharcolásában. Tudományos tevékenységének
elismeréseképpen a szegedi tudományegyetemen 1948-ban magántanári képesítést,
majd 1964-ben egyetemi tanári címet nyert. A Madártani Intézet 1945-ben
rendkívüli tagsági oklevéllel tüntette ki, 1968-ban a szegedi JATE a József
Attila-emlékérmet adományozta számára. Az agrai Academy of Zoology rendes tagja
volt, a Dél-Finn Természetvédelmi Egyesülettől pedig külföldi tagsági oklevelet
nyert.
1932-től járta rendszeresen a szegedi Fehér-tavat és a
környező ősállapotú szikes gyepeket .A madarak gyűjtése és megfigyelése mellett
1932-től rendszeresen foglalkozik madárfotózással is.(
Képei a szegedi Móra Ferenc Múzeum diagyűjteményéből.)
1952-ben szakértői
minőségben működik közre Homoki-Nagy István „Vadvízország” című filmjében,
amely a szegedi Fehér-tóról forgattak, és méltán tették azt világhírűvé. Kutatásainak
kezdete egybeesett az „Ősfehértó” halastórendszerré való alakításával.
Szembesülve annak a reális fenyegetésével, hogy az akkori páratlan költő-és
vonuló állomány áldozatul eshet az előretörő gazdasági érdekeknek, a tudós 1938-ban
neves támogatók szakvéleményével felvértezve védelmi javaslattal fordult Szeged
város törvényhatóságához. Indítványára Szeged (228/1938 sz. határozatával)
az Algyői-főcsatornától északra elterülő "ősszikesből" 280 holdat
védetté nyilvánított. A következő évben a földművelésügyi miniszter (113.
559/139 fö i.ü.o. határozata) a védett terület nagyságát 350 holdra emelte.
Ezzel megvalósult az első magyar madárrezervátum!
1951–ben gyűjteményét a "Szegedi Állami Múzeumnak"
ajándékozta.
Az örökletét legértékesebb részét a madáranyag jelenti. Ennek
leltározását, 1953 és 1958 között, Csongor Győző végezte. A Beretzk-féle
örökletétben 16 madárrend 231 faja található. A 806 példányból 738 (91,57%)
fehér-tavi gyűjtésű madár, a többi 68 (8,43%) egyéb lelőhelyekről származik.
Hasonló a fajok aránya is, 211 fehér-tavi (91,35%), 20 (8,65%) máshonnan származik.
|
|
Dr. Beretzk Péter szerecsensirály fiókát fényképez
|
Tudományos munkájának eredményeit
nagy számú publikációjában adta közre, 40 éven keresztül írt tudományos
közleményeket szakmai lapokba /120 cikk/, ismeretterjesztő írásokat /281/
közéleti folyóiratokba. Beretzk Péter irodalmi munkásságát Jakab Béla
összegezte 1984-ben. Emlékét a Móra Ferenc Múzeumban tábla, szülővárosában
utcanév őrzi.
Beretzk Péter közéleti emberként is sokat tett városáért. Mint a városi törvényhatósági bizottság tagja, számos,
figyelemre méltó javaslattal állt elő. Ha a közművelődés területét vizsgáljuk,
ilyenek például a múzeum épületének kibővítése, a díszterem kialakítása, a
Stefánia-park rendezése. 1945 után (már magánemberként) ő kezdeményezte a hazai
preparátorképzés megindítását és a Magyar Madártani Egyesület Szegedre
költöztetését. Az örökletét anyagára alapozva, 1952-ben, Szegeden jött létre a
vidék legnagyobb múzeumi természettudományos állandó kiállítása: ”A Fehér-tó
élete.”
Néhai Beretzk Péter életműve
nagymértékben hozzájárult városunk jó hírének a megalapozásához. Munkásságát a
madarászok Európa-szerte elismerik, tanítványai a világ számos egyetemén és
tudományos kutatóhelyén dolgoznak.
A hálás
utókor a "Fehér-tó atyja" névvel ismerte el a nevezetes tóvidék
megmentéséért folytatott, gyakran reménytelen küzdelmét.
A szegedi Fehér-tó madárvilága napjainkig
A múlt század elején a szegedi Fehér-tó természetes
állapotában még egy nagy kiterjedésű, időszakos vízállású szikes tó volt.
Tipikusan pusztai-sztyeppi környezetben fészkelő fajok alkották madárvilágát,
mint gulipán, széki lile, gólyatöcs, székicsér és kis csér, a legeltetett
gyepek-tocsogók, mocsarakra jellemző fajok mellett, mint bíbic, nagy goda,
piroslábú cankó.
A Tisza közelsége miatt a folyó
vonalát követő migráció természetes pihenőhelyeként funkcionált.
Egyes parti madárfajok, mint a kis
póling rendszeres tavaszi vonuláson tízezres tömegekben éjszakáztak, nem voltak
ritkák a 3-4.000 példányt számláló augusztusi sarlós partfutó csapatok,
amelyekre még vöröslő nászruhájuk miatt joggal akasztották a szegedi
tanyavilágban élő emberek a ”paprika sneff” nevet. Eseményszámba mentek a sok
ezernyi madarat számláló nagy póling csapatok nyárvégi-őszi gyülekezései.
Százezernyi réce választotta tavaszi pihenő- és
táplálkozóterületként a tavasszal még mély vízzel borított területet, kedvező
őszi vízviszonyok esetén nagy libacsapatok pihentek meg, a korabeli vadászati
statisztikák szerint jelentős számban.
Számos ritka madárvendég tisztelte meg jelenlétével
a tavat, ilyenek voltak például: vékonycsőrű póling, laposcsőrű víztaposó, jeges sirály.
Az 1930-as év hatalmas fordulópontot
jelentett a tó madárvilágának életében, a gazdasági igények miatt elkezdődött a
halastavak kiépítése, amely fokozatosan elkezdte megváltoztatni az itt költő és
átvonuló madárvilág összetételét.
Eleinte a területre oly jellemző fajoknak fontos
élőhely zsugorodásával természetesen elkezdett ezen madarak állománya is
csökkenni, végül szinte eltűnni. Ezek a gólyatöcs, gulipán ,székicsér, széki
lile voltak, amelyek életterét fokozatosan felmorzsolta az egyre nagyobb teret
hódító halastórendszer.
A létrejött tóegységeket a Tisza
vízével táplálták az Algyő-főcsatornán keresztül , a halászati technológiának
köszönhetően évente többször lecsapolták, illetve feltöltötték azokat, amelynek
köszönhetően a vízmínőség változott, az egykori nagyon magas lúgtartalmú víz
lassan teljesen édesvízzé vált, amelynek köszönhetően a terület flórája is
nagymértékben változott, a tavak szegélyében megjelent a nád, helyenként 20-30
ha kiterjedésű nádszigetek jöttek létre.
Azonban ezekkel a változásokkal a
madárfauna is egy nagy változáson ment keresztül, olyan fajok jelentek meg
,amelyek a halastavak előtt egyáltalán nem voltak jellemzők itt.
A halastavak vonzották a gémféléket,
a nádasokban több jelentős gémtelep jött létre, olyan fészkelőfajokkal, amelyek
a 1930-40-es években igazi ritkaságnak számítottak: nagy kócsagok, batlák, bakcsók,
üstökösgémek és kis kócsagok kezdtek költeni egyre emelkedő számban a szürkegémek
és vörösgémek mellett.
A XI-es tóegység megépítésekor
keletkezett egy természetes sziget, egy Korom nevű juhász tanyája helyén
alakult ki az ország egyik legnagyobb sirály-telepe, ahol igazi szenzációként a
mediterrán elterjedésű szerecsensirály telepedett meg rendszeres költőfajként
az 1950-es évek legelején, több ezer pár dankasirály és néhány tucat küszvágó
csér mellett.
A folyó közelségénél fogva a terület
megmaradt kiemelt jelentőségű madárvonuló helynek, a lecsapolt tavakon
tavasszal és ősszel tízezerszám vonulnak át a limikólák, réce-félék,
napjainkban ősszel a daruvonulás jelent hatalmas élményt az érdeklődőknek
20-25.000-es éjszakázó csapataival.
Természetesen most sem hiányoznak a
szenzációnak számító ritkaságok, az elmúlt években a következő érdekes fajok
kerültek távcső elé, illetve hálóba: pártásdaru, sárgalábú cankó, vándor partfutó,
Baird- partfutó, jeges sirály, nagy halfarkas, borzas gödény, vándorfüzike, kalandra, törpevízicsibe,
rozsdás nádiposzáta.
Az évtizedek folyamán amatőr és
professzionális ornitológusok több nemzedéke nevelődött ki a területre való
rendszeres kilátogatások során, amelyet a Magyar Madártani Egyesület Csongrád
Megyei Helyi Csoportjának tagjai az általuk szervezett bemutató
madárgyűrűzésekkel egybekötött kirándulások alkalmaival az érdeklődőknek is
igyekeznek bemutatni, mint a Dél-Alföld egyik legnagyobb jelentőségű
madárrezervátumát.
Előfordult madárfajok
A szegedi Fehér-tón előfordult madárfajok listája
Dr. Tokody Béla