Bejelentkezés    Regisztráció

A szegedi Fehér-tón előfordult madárfajok listája

A szegedi Fehér-tó madártani kutatásai a XIX. század elején kezdődtek ( A tó madártani kutatása a kezdetektől napjainkig).

A terület kutatói rengeteg adattal gyarapították a magyarországi madárfaunára vonatkozó ismereteket. Ki kell emelnünk Dr. Beretz Pétert, akinek munkássága hozzájárult a terület védetté nyilvánításához, de az MME Csongrád Megyei Helyi Csoportjának tagjai által folytatott, napjainkban is folyamatosan zajló vízi-és énekesmadár monitoring szinte évről-évre gyarapítja az itt bizonyítottan előfordult madárfajok jegyzékét.

Mivel eddig még egy teljesség igénye nélküli lista sem látott napvilágot, ezért elhatároztuk, hogy közzé teszünk egy olyan jegyzéket, amely azoknak a munkája (Domján András, Dr. Kókay Károly, Mészáros Csaba, Nagy Tamás, Dr. Tokody Béla), akik egy erre vonatkozó kérésnek megfelelően összeszedték saját adataik, illetve irodalmi ismereteik alapján a területen valaha előfordult fajok sorát.

Nem volt teljes egyetértés bizonyos fajok státuszát illetően, ebben az esetben azt az egyszerű megoldást választottam, hogy azt a státuszt írtam be a táblázatba, amely „egyszerű szavazattöbbséggel győzött”, néha a saját véleményemet is felülbírálva ezzel.

Mivel ez egy lehetőség arra, hogy ha valakinek tudomása van olyan fajról, amely előfordult az alábbi térképen bemutatott területen és ennek ellenére nem szerepel ebben a táblázatban, írjon nekem (tokodyb(kukac)gmail(pont)com) és levelezés útján tudjuk ezt bővíteni. Természetesen ezeket a leveleket mindenkinek továbbítom, aki eddig részt vett ebben a munkában, remélve azt, hogy egyre több véleménnyel tudjuk ezt a jegyzéket a végleges formához közelíteni, bízva persze abban, hogy ez folyamatosan fog bővülni, hála a folyamatos munkának.

Viszont az adatokkal kapcsolatban annyit el kell mondani, hogy a Nomenclator Bizottság szabályai szerinti elbírált és hitelesített adatokat tudjuk csak elfogadni és ebben a listában szerepeltetni.

Elsőként egy térképet rakok fel, mivel úgy gondoltuk, hogy egy mesterséges halastórendszert területileg behatárolni nem szerencsés annak gátjainál, ezért megpróbáltuk meghatározni azokat a területeket, amelyekről a szegedi Fehér-tóval kapcsolatban általában beszélni szoktunk:

  • Fehér-tó
  • Fertő
  • A Fehér-tó és Fertő közötti gyepek
  • Macskási gyep
  • Székhát
  • Kis-Fekete
  • Nagy-Fekete

Természetesen ezt is tekinthetitek vitaindítónak, ezzel kapcsolatban is várom/várjuk a leveleitek.

Sándorfalva, 2009.december 26.

Dr. Tokody Béla

Előfordult madárfajok listája

  Magyar név  Angol név  Tudományos név  Rendszeres költőfaj  Alkalmi költőfaj  Rendszeres átvonuló  Ritka vendég 
 1 Bütykös hattyú  Mute Swan Cygnus olor X   
 2 Énekes hattyú  Whooper Swan Cygnus cygnus    X
 3 Vetési lúd  Bean Goose Anser fabalis   X 
 4 Nagy lillik  Greater White-fronted Goose Anser albifrons   X 
 5 Kis lillik   Lesser White-fronted Goose  Anser erythropus    X
 6 Nyári lúd  Greylag Goose Anser anser X   
 7 Apácalúd  Barnacle Goose Branta leucopsis    X
 8 Vörösnyakú lúd  Red-breasted Goose Branta ruficollis   X 
 9 Vörös ásólúd   Ruddy Shelduck  Tadorna ferruginea    X
 10 Bütykös ásólúd  Common Shelduck Tadorna tadorna   X 
 11 Fütyülő réce  Eurasian Wigeon Anas penelope   X 
 12 Kendermagos réce  Gadwall Anas strepera  X  
 13 Csörgő réce  Eurasian Teal Anas crecca   X 
 14 Tőkés réce  Mallard Anas platyrhynchos X   
 15 Nyílfarkú réce  Northern Pintail Anas acuta   X 
 16 Böjti réce  Garganey Anas querquedula X   
 17 Kanalas réce  Northern Shoveler Anas clypeata   X 
 18 Üstökösréce  Red-crested Pochard Netta rufina   X 
 19 Barátréce  Common Pochard Aythya ferina X   
 20 Cigányréce  Ferruginous Duck Aythya nyroca X   
 21 Kontyos réce  Tufted Duck Aythya fuligula   X 
 22 Hegyi réce  Greater Scaup Aythya marila   X 
 23 Pehelyréce   Common Eider  Somateria mollissima    X
 24 Jegesréce  Long-tailed Duck Clangula hyemalis    X
 25 Fekete réce  Black Scoter Melanitta nigra    X
 26 Füstös réce  Velvet Scoter Melanitta fusca    X
 27 Kerceréce  Common Goldeneye Bucephala clangula   X 
 28 Kis bukó  Smew Mergus albellus   X 
 29 Örvös bukó  Red-breasted Merganser Mergus serrator    X
 30 Nagy bukó  Common Merganser Mergus merganser   X 
 31 Kékcsőrű réce   White-headed Duck  Oxyura leucocephala    X
 32 Fogoly  Grey Partridge Perdix perdix    X
 33 Fürj  Common Quail Coturnix coturnix    X
 34 Fácán  Common Pheasant Phasianus colchicus X   
 35 Északi búvár  Red-throated Diver Gavia stellata   X 
 36 Sarki búvár  Black-throated Diver Gavia arctica   X 
 37 Kis vöcsök  Little Grebe Tachybaptus ruficollis X   
 38 Búbos vöcsök  Great Crested Grebe Podiceps cristatus X   
 39 Vörösnyakú vöcsök  Red-necked Grebe Podiceps grisegena   X 
 40 Füles vöcsök  Horned Grebe Podiceps auritus    X
 41 Feketenyakú vöcsök  Black-necked Grebe Podiceps nigricollis  X  
 42 Kárókatona  Cormorant Phalacrocorax carbo   X 
 43 Kis kárókatona  Pygmy Cormorant Phalacrocorax pygmeus   X 
 44 Rózsás gödény   White Pelican  Pelecanus onocrotalus    X
 45 Borzas gödény   Dalmatian Pelican  Pelecanus crispus    X
 46 Bölömbika  Bittern Botaurus stellaris X   
 47 Törpegém  Little Bittern Ixobrychus minutus X   
 48 Bakcsó  Night Heron Nycticorax nycticorax X   
 49 Üstökösgém  Squacco Heron Ardeola ralloides X   
 50 Pásztorgém   Cattle Egret  Bubulcus ibis    X
 51 Kis kócsag  Little Egret Egretta garzetta X   
 52 Nagy kócsag  Great White Egret Egretta alba X   
 53 Szürke gém  Grey Heron Ardea cinerea X   
 54 Vörös gém  Purple Heron Ardea purpurea X   
 55 Fekete gólya  Black Stork Ciconia nigra   X 
 56 Fehér gólya  White Stork Ciconia ciconia X   
 57 Batla  Glossy Ibis Plegadis falcinellus    X
 58 Kanalasgém  Eurasian Spoonbill Platalea leucorodia X   
 59 Darázsölyv  European Honey Buzzard Pernis apivorus    X
 60 Barna kánya  Black Kite Milvus migrans   X 
 61 Vörös kánya  Red Kite Milvus milvus    X
 62 Rétisas  White-tailed Eagle Haliaeetus albicilla   X 
 63 Kígyászölyv  Short-toed Snake Eagle Circaetus gallicus    X
 64 Barna rétihéja  Western Marsh Harrier Circus aeruginosus X   
 65 Kékes rétihéja  Northern Harrier Circus cyaneus   X 
 66 Fakó rétihéja   Pallid Harrier  Circus macrourus    X
 67 Hamvas rétihéja  Montagu's Harrier Circus pygargus   X 
 68 Héja  Northern Goshawk Accipiter gentilis   X 
 69 Karvaly  Eurasian Sparrowhawk Accipiter nisus   X 
 70 Egerészölyv  Buzzard Buteo buteo X   
 71 Pusztai ölyv  Long-legged Buzzard Buteo rufinus    X
 72 Gatyás ölyv  Roughleg Buteo lagopus   X 
 73 Békászó sas  Lesser Spotted Eagle Aquila pomarina    X
 74 Fekete sas   Greater Spotted Eagle  Aquila clanga    X
 75 Parlagi sas  Asian Imperial Eagle Aquila heliaca    X
 76 Szirti sas  Golden Eagle Aquila chrysaetos    X
 77 Törpesas   Booted Eagle  Aquila pennata    X
 78 Halászsas  Osprey Pandion haliaetus   X 
 79 Vörös vércse  Common Kestrel Falco tinnunculus X   
 80 Kék vércse  Red-footed Falcon Falco vespertinus   X 
 81 Kis sólyom  Merlin Falco columbarius   X 
 82 Kabasólyom  Hobby Falco subbuteo  X  
 83 Kerecsensólyom  Saker Falcon Falco cherrug  X  
 84 Vándorsólyom  Peregrine Falcon Falco peregrinus   X 
 85 Guvat  Water Rail Rallus aquaticus X   
 86 Pettyes vízicsibe  Spotted Crake Porzana porzana  X  
 87 Kis vízicsibe  Little Crake Porzana parva X   
 88 Törpevízicsibe   Baillon's Crake  Porzana pusilla    X
 89 Haris  Corncrake Crex crex    X
 90 Vízityúk  Common Moorhen Gallinula chloropus X   
 91 Szárcsa  Eurasian Coot Fulica atra X   
 92 Daru  Common Crane Grus grus   X 
 93 Pártásdaru   Demoiselle Crane  Anthropoides virgo    X
 94 Túzok  Great Bustard Otis tarda    X
 95 Csigaforgató  Eurasian Oystercatcher Haematopus ostralegus   X 
 96 Gólyatöcs  Black-winged Stilt Himantopus himantopus  X  
 97 Gulipán  Pied Avocet Recurvirostra avosetta X   
 98 Ugartyúk  Eurasian Stone-curlew Burhinus oedicnemus    X
 99 Székicsér  Collared Pratincole Glareola pratincola    X
 100 Kis lile  Little Ringed Plover Charadrius dubius X   
 101 Parti lile  Common Ringed Plover Charadrius hiaticula   X 
 102 Széki lile  Kentish Plover Charadrius alexandrinus X   
 103 Sivatagi lile   Greater Sand Plover  Charadrius leschenaultii    X
 104 Aranylile  European Golden Plover Pluvialis apricaria   X 
 105 Ezüstlile  Grey Plover Pluvialis squatarola   X 
 106 Bíbic  Northern Lapwing Vanellus vanellus X   
 107 Sarki partfutó  Red Knot Calidris canutus   X 
 108 Fenyérfutó  Sanderling Calidris alba   X 
 109 Apró partfutó  Little Stint Calidris minuta   X 
 110 Temminck-partfutó  Temminck's Stint Calidris temminckii   X 
 111 Vándorpartfutó   Pectoral Sandpiper  Calidris melanotos    X
 112 Sarlós partfutó  Curlew Sandpiper Calidris ferruginea   X 
 113 Havasi partfutó  Dunlin Calidris alpina   X 
 114 Sárjáró  Broad-billed Sandpiper Limicola falcinellus   X 
 115 Pajzsoscankó  Ruff Philomachus pugnax   X 
 116 Kis sárszalonka  Jack Snipe Lymnocryptes minimus    X
 117 Sárszalonka  Snipe Gallinago gallinago   X 
 118 Nagy sárszalonka  Great Snipe Gallinago media    X
 119 Hosszúcsőrű cankógoda   Long-billed Dowitcher  Limnodromus scolopaceus    X
 120 Erdei szalonka  Eurasian Woodcock Scolopax rusticola    X
 121 Nagy goda  Black-tailed Godwit Limosa limosa X   
 122 Kis goda  Bar-tailed Godwit Limosa lapponica    X
 123 Kis póling  Whimbrel Numenius phaeopus   X 
 124 Vékonycsőrű póling   Slender-billed Curlew  Numenius tenuirostris    X
 125 Nagy póling  Eurasian Curlew Numenius arquata   X 
 126 Füstös cankó  Spotted Redshank Tringa erythropus   X 
 127 Piroslábú cankó  Common Redshank Tringa totanus X   
 128 Tavi cankó  Marsh Sandpiper Tringa stagnatilis   X 
 129 Szürke cankó  Common Greenshank Tringa nebularia   X 
 130 Sárgalábú cankó   Lesser Yellowlegs  Tringa flavipes    X
 131 Erdei cankó  Green Sandpiper Tringa ochropus   X 
 132 Réti cankó  Wood Sandpiper Tringa glareola   X 
 133 Terekcankó   Terek Sandpiper  Xenus cinereus    X
 134 Billegetőcankó  Common Sandpiper Actitis hypoleucos   X 
 135 Kőforgató  Turnstone Arenaria interpres   X 
 136 Vékonycsőrű víztaposó  Red-necked Phalarope Phalaropus lobatus    X
 137 Laposcsőrű víztaposó   Red Phalarope  Phalaropus fulicarius    X
 138 Szélesfarkú halfarkas   Pomarine Skua  Stercorarius pomarinus    X
 139 Ékfarkú halfarkas   Parasitic Jaeger  Stercorarius parasiticus    X
 140 Nagy halfarkas   Great Skua  Stercorarius skua    X
 141 Halászsirály   Great Black-headed Gull  Larus ichthyaetus    X
 142 Szerecsensirály  Mediterranean Gull Larus melanocephalus X   
 143 Kis sirály  Little Gull Larus minutus   X 
 144 Dankasirály  Common Black-headed Gull Larus ridibundus X   
 145 Viharsirály  Common Gull Larus canus   X 
 146 Heringsirály  Lesser Black-backed Gull Larus fuscus   X 
 147 Világoshátú heringsirály   Lesser Black-backed Gull  Larus fuscus graellsii/intermedius   X 
 148 Szibériai heringsirály   Heuglin's Gull  Larus fuscus heuglini    X
 149 Ezüstsirály   Herring Gull  Larus argentatus    X
 150 Sárgalábú sirály  Yellow-legged Gull Larus michahellis   X 
 151 Sztyeppi sirály  Caspian Gull Larus cachinnans   X 
 152 Jeges sirály   Glaucous Gull  Larus hyperboreus    X
 153 Dolmányos sirály   Great Black-backed Gull  Larus marinus    X
 154 Csüllő   Black-legged Kittiwake  Rissa tridactyla    X
 155 Kacagócsér  Gull-billed Tern Gelochelidon nilotica   X 
 156 Lócsér  Caspian Tern Hydroprogne caspia   X 
 157 Küszvágó csér  Common Tern Sterna hirundo X   
 158 Sarki csér   Arctic Tern  Sterna paradisaea    X
 159 Kis csér  Little Tern Sternula albifrons    X
 160 Fattyúszerkő  Whiskered Tern Chlidonias hybridus  X  
 161 Kormos szerkő  Black Tern Chlidonias niger   X 
 162 Fehérszárnyú szerkő  White-winged Tern Chlidonias leucopterus   X 
 163 Parlagi galamb  Feral Pigeon Columba livia f. domestica X   
 164 Kék galamb  Stock Dove Columba oenas    X
 165 Örvös galamb  Common Wood Pigeon Columba palumbus X   
 166 Balkáni gerle  Eurasian Collared Dove Streptopelia decaocto X   
 167 Vadgerle  European Turtle Dove Streptopelia turtur X   
 168 Kakukk  Common Cuckoo Cuculus canorus X   
 169 Gyöngybagoly  Barn Owl Tyto alba    X
 170 Füleskuvik  Eurasian Scops Owl Otus scops    X
 171 Kuvik  Little Owl Athene noctua    X
 172 Macskabagoly  Tawny Owl Strix aluco    X
 173 Erdei fülesbagoly  Long-eared Owl Asio otus X   
 174 Réti fülesbagoly  Short-eared Owl Asio flammeus    X
 175 Lappantyú  European Nightjar Caprimulgus europaeus   X 
 176 Sarlósfecske  Common Swift Apus apus   X 
 177 Jégmadár  Common Kingfisher Alcedo atthis  X  
 178 Gyurgyalag  European Bee-eater Merops apiaster  X  
 179 Szalakóta  European Roller Coracias garrulus X   
 180 Búbosbanka  Eurasian Hoopoe Upupa epops  X  
 181 Nyaktekercs  Eurasian Wryneck Jynx torquilla   X 
 182 Zöld küllő  European Green Woodpecker Picus viridis X   
 183 Fekete harkály  Black Woodpecker Dryocopus martius    X
 184 Nagy fakopáncs  Great Spotted Woodpecker Dendrocopos major X   
 185 Balkáni fakopáncs  Syrian Woodpecker Dendrocopos syriacus  X  
 186 Kis fakopáncs  Lesser Spotted Woodpecker Dendrocopos minor   X 
 187 Kalandrapacsirta   Calandra Lark  Melanocorypha calandra    X
 188 Búbospacsirta  Crested Lark Galerida cristata X   
 189 Erdei pacsirta  Woodlark Lullula arborea    X
 190 Mezei pacsirta  Eurasian Skylark Alauda arvensis X   
 191 Partifecske  Sand Martin Riparia riparia X   
 192 Füsti fecske  Barn Swallow Hirundo rustica X   
 193 Molnárfecske  Common House Martin Delichon urbicum   X 
 194 Parlagi pityer  Tawny Pipit Anthus campestris    X
 195 Erdei pityer  Tree Pipit Anthus trivialis   X 
 196 Réti pityer  Meadow Pipit Anthus pratensis   X 
 197 Rozsdástorkú pityer  Red-throated Pipit Anthus cervinus   X 
 198 Havasi pityer  Water Pipit Anthus spinoletta   X 
 199 Sárga billegető  Western Yellow Wagtail Motacilla flava X   
 200 Északi billegető  Grey-headed Wagtail Motacilla flava thunbergi   X 
 201 Kucsmás billegető  Black-headed Wagtail Motacilla flava feldegg    X
 202 Citrombillegető   Citrine Wagtail  Motacilla citreola    X
 203 Hegyi billegető  Grey Wagtail Motacilla cinerea    X
 204 Barázdabillegető  White Wagtail Motacilla alba X   
 205 Csonttollú  Bohemian Waxwing Bombycilla garrulus    X
 206 Ökörszem  Winter Wren Troglodytes troglodytes   X 
 207 Erdei szürkebegy  Dunnock Prunella modularis   X 
 208 Vörösbegy  European Robin Erithacus rubecula   X 
 209 Nagy fülemüle  Thrush Nightingale Luscinia luscinia   X 
 210 Fülemüle  Common Nightingale Luscinia megarhynchos X   
 211 Kékbegy  Bluethroat Luscinia svecica X   
 212 Házi rozsdafarkú  Black Redstart Phoenicurus ochruros X   
 213 Kerti rozsdafarkú  Common Redstart Phoenicurus phoenicurus    X
 214 Rozsdás csuk  Whinchat Saxicola rubetra   X 
 215 Cigánycsuk  Eurasian Stone Chat Saxicola torquatus X   
 216 Hantmadár  Northern Wheatear Oenanthe oenanthe  X  
 217 Örvös rigó  Ring Ouzel Turdus torquatus   X
 218 Fekete rigó  Common Blackbird Turdus merula X   
 219 Fenyőrigó  Fieldfare Turdus pilaris   X 
 220 Énekes rigó  Song Thrush Turdus philomelos   X 
 221 Szőlőrigó  Redwing Turdus iliacus   X 
 222 Léprigó  Mistle Thrush Turdus viscivorus    X
 223 Berki poszáta   Cetti's Warbler  Cettia cetti    X
 224 Réti tücsökmadár  Common Grasshopper Warbler Locustella naevia  X  
 225 Berki tücsökmadár  River Warbler Locustella fluviatilis  X  
 226 Nádi tücsökmadár  Savi's Warbler Locustella luscinioides X   
 227 Fülemülesitke  Moustached Warbler Acrocephalus melanopogon X   
 228 Foltos nádiposzáta  Sedge Warbler Acrocephalus schoenobaenus X   
 229 Rozsdás nádiposzáta   Paddyfield Warbler  Acrocephalus agricola    X
 230 Énekes nádiposzáta  Marsh Warbler Acrocephalus palustris X   
 231 Cserregő nádiposzáta  Eurasian Reed Warbler Acrocephalus scirpaceus X   
 232 Nádirigó  Great Reed Warbler Acrocephalus arundinaceus X   
 233 Halvány geze  Eastern Olivaceous Warbler Hippolais pallida    X
 234 Kerti geze  Icterine Warbler Hippolais icterina   X 
 235 Karvalyposzáta  Barred Warbler Sylvia nisoria   X 
 236 Kis poszáta  Lesser Whitethroat Sylvia curruca X   
 237 Mezei poszáta  Common Whitethroat Sylvia communis X   
 238 Kerti poszáta  Garden Warbler Sylvia borin   X 
 239 Barátposzáta  Eurasian Blackcap Sylvia atricapilla X   
 240 Vándorfüzike   Yellow-browed Warbler  Phylloscopus inornatus    X
 241 Csilpcsalpfüzike  Common Chiffchaff Phylloscopus collybita  X  
 242 Sisegő füzike  Wood Warbler Phylloscopus sibilatrix   X 
 243 Fitiszfüzike  Willow Warbler Phylloscopus trochilus   X 
 244 Sárgafejű királyka  Goldcrest Regulus regulus   X 
 245 Tüzesfejű királyka  Firecrest Regulus ignicapillus    X
 246 Szürke légykapó  Spotted Flycatcher Muscicapa striata   X 
 247 Kis légykapó  Red-breasted Flycatcher Ficedula parva    X
 248 Örvös légykapó  Collared Flycatcher Ficedula albicollis   X 
 249 Kormos légykapó  European Pied Flycatcher Ficedula hypoleuca   X 
 250 Barkóscinege  Bearded Reedling Panurus biarmicus X   
 251 Őszapó  Long-tailed Bushit Aegithalos caudatus X   
 252 Barátcinege  Marsh Tit Parus palustris     
 253 Kormosfejű cinege  Willow Tit Parus montanus     
 254 Búbos cinege  European Crested Tit Parus cristatus     
 255 Fenyvescinege  Coal Tit Parus ater   X 
 256 Kék cinege  Blue Tit Parus caeruleus   X 
 257 Széncinege  Great Tit Parus major X   
 258 Rövidkarmú fakusz  Short-toed Treecreeper Certhia brachydactyla   X 
 259 Hegyi fakusz  Eurasian Treecreeper Certhia familiaris    X
 260 Függőcinege  Eurasian Penduline Tit Remiz pendulinus X   
 261 Sárgarigó  Eurasian Golden Oriole Oriolus oriolus X   
 262 Tövisszúró gébics  Red-backed Shrike Lanius collurio X   
 263 Kis őrgébics  Lesser Grey Shrike Lanius minor X   
 264 Nagy őrgébics  Great Grey Shrike Lanius excubitor   X 
 265 Szajkó  Jay Garrulus glandarius   X 
 266 Szarka  Magpie Pica pica X   
 267 Csóka  Jackdaw Corvus monedula   X 
 268 Fenyőszajkó  Nutcracker Nucifraga caryocatactes    X
 269 Vetési varjú  Rook Corvus frugilegus   X 
 270 Kormos varjú  Carrion Crow Corvus corone    X
 271 Dolmányos varjú  Hooded Crow Corvus cornix X   
 272 Holló  Raven Corvus corax  X  
 273 Seregély  Starling Sturnus vulgaris X   
 274 Pásztormadár  Rose-coloured Starling Sturnus roseus    X
 275 Házi veréb  House Sparrow Passer domesticus X   
 276 Mezei veréb  Tree Sparrow Passer montanus X   
 277 Erdei pinty  Chaffinch Fringilla coelebs X   
 278 Fenyőpinty  Brambling Fringilla montifringilla   X 
 279 Csicsörke  European Serin Serinus serinus X   
 280 Tengelic  Goldfinch Carduelis carduelis X   
 281 Zöldike  European Greenfinch Carduelis chloris X   
 282 Csíz  Eurasian Siskin Carduelis spinus   X 
 283 Kenderike  Linnet Carduelis cannabina   X 
 284 Sárgacsőrű kenderike  Twite Carduelis flavirostris   X 
 285 Zsezse  Redpoll Carduelis flammea    X
 286 Keresztcsőrű  Crossbill Loxia curvirostra    X
 287 Süvöltő  Bullfinch Pyrrhula pyrrhula   X 
 288 Meggyvágó  Hawfinch Coccothraustes coccothraustes  X  
 289 Sarkantyús sármány   Lapland Bunting  Calcarius lapponicus    X
 290 Hósármány  Snow Bunting Plectrophenax nivalis    X
 291 Citromsármány  Yellowhammer Emberiza citrinella   X 
 292 Nádi sármány  Reed Bunting Emberiza schoeniclus X   
 293 Sordély  Corn Bunting Emberiza calandra X